Csodálkozás

Ha mosolyog, az reszket, mint a csillag,

s ha szomjazom, forr, mint a friss patak,

az én kedvesem az egeknek nyílhat,

de megcsókolni csak nekem szabad.

Haja szurokkal elkevert arany,

harmatos erdők az ő szemei,

küszöbe elé teritném magam

lábtörlőképpen, de nem engedi.

Szavunk zugában megbuvik a csók,

testvéreihöz lopva jön ide…

Mező álmodhat össze annyit jót –

az én kedvesem a füvek szive.

Este a csókok megszöknek velünk

s végigfutván a világi teren,

a hajnali égre leheveredünk

és csak csudálkozunk az életen.