Mónár Anna

"Jere velem, Mónár Anna,

Jere velem, bujdosásra!

Jere velem bujdosásra,

Burkusfának árnyékába."

Nem megyek én, Zajgó Márton!

Itt nem hagyom csendes házam,

Csendes házam, jámbor uram,

Kartőn ülő kicsi fiam.

Elindula Mónár Anna,

Burkusfának árnyékába.

Fëltekinte Mónár Anna

Burkusfának ágaira.

Hát hét asszony fëlakasztva!

Sírni kezde Mónár Anna.

Kérdi tőle a katona:

"Mért sírsz, mért sírsz, Mónár Anna?"

"Nem sírok én, Zajgó Márton,

Hull a fának a harmatja,

Burkusfának a harmatja,

Az orcámat az áztatja."

"Anna, Anna, Mónár Anna,

Nézz egy kicsit a fejembe!"

Nézni kezde Mónár Anna,

Elaluvék a katona.

Kihuzá a fényes kardját,

Elvágá a vitéz nyakát,

Felöltözék gúnyájába.

Hazamene udvarába.

"Jó estét, te jámbor gazda!

Adj szállást az éccakára!"

"Nem adhatok, jó katona,

Sír a fiam a házamba!"

"Gazda, gazda, jámbor gazda,

Van-e jó bor a faluba?"

"Vagyon, csak itt a szomszédba."

"Hozz egy kupát vacsorára."

Borér ment a jámbor gazda,

Levetkezett a katona,

Kigombolá dolományát,

Megszoptatá síró fiát.