Halál

A halál, mint egy tőr a madarat,

megcsap és ellep tégedet is.

Virág az ember.

Az embernek halála igen iszonyú

és röttenetes dolog. Mert először

sok betegséget, fájdalmat,

lelki és testi töredelmet, sok bút,

bánatot, háborút és röttegést

az emberre hozván, végre az lelket

az testtől nagy rémülésekkel

és iszonyúságokkal, minden tagoknak

és inaknak fájdalmával elszakítja,

az testet döggé, büdössé,

porrá és hamuvá teszi.

... virág az ember.

Senki nincs oly tudatlan, ki ne tudná,

hogy neki valaha meg ne kellene halni.

De mégis, midőn az halálhoz közel jött,

csavarog, búsong, ordít, jajgat.

Mit sírsz nyavalyás? mit rikoltsz?

Mindenek tartoznak ezzel, te is oda mész,

azhová egyebek mennek,

ugyanerre születtél volt.

Miképpen az szép illatú, virágos és szép

gyümölcsöt termő kertbe, avagy az szép

iratos és kárpitos, friss palotába erős,

záváros és kulcsos ajtón megyünk be,

azonképpen az örök életre is az halál

által, mintegy vaskapu által megyünk.

Tisztességgel így temetjük az mi

atyánkfiát: ha tisztességes koporsóba

betesszük, az testet mezítelen el nem

vetjük, hanem betakarván ingébe,

lepedőjébe, tisztességgel elkísérjük

az sírhoz, és alázatosan, szeretettel

betakarjuk az földnek gyomrába.

Mint az mezei virágok, mint az arnyékok,

mint az buborék, mint az álom,

csak olyak vagyunk...